Az ember, akire egész életében emlékezni fog

Vajon ki az az ember, akire biztosan emlékezni fogunk évente legalább egyszer, de lehet, hogy többször is? Mindegy, hogy nőként vagy férfiként tengetjük életünket, ezer százalékig biztosak szeretnénk lenni abban, hogy sokszor hálaimát rebegünk majd, ha rá gondolunk. No de vajon ki ő? Derüljön hát fény a titokra, ez az ember nem más, mint a szülész-nőgyógyász, aki majd hozzásegít minket életünk egyik csodájához, gyermekünk születésének biztonságos és szeretetteljes légkörben zajló folyamatához.

Mert bizony ez az esemény nem egyetlen napot ölel át, még csak nem is azt a 9 hónapot, amit a várandósság idejeként tartunk számon, hanem már akkor elkezdődik, amikor az ifjú pár elhatározza, hogy szeretnék megajándékozni magukat és a világot egy gyermekkel. Már akkor érdemes tehát felkeresnie a leendő szülőknek a szülész-nőgyógyászt, amikor még csak terveik között szerepel egy, vagy később akár több kis csemete felnevelése.

De mégis milyen szempontokat vegyünk figyelembe az orvosválasztás során?

Hiszen egyáltalán nem mindegy, kire bízzuk magunkat és azt a csodát, aki majd édesanyává és szülővé tesz bennünket. Vidéken talán könnyebb a választás, mert mindenki mindenkit ismer, de Budapesten a nagy kínálat miatt könnyen elveszettnek érezhetjük magunkat.

Álljon itt néhány szempont, ami segít ebben a nem hétköznapi, alapos átgondolást igénylő döntés meghozatalában, különösen, ha budapesti szülész-nőgyógyászt szeretnénk választani.

  • Sok olyan eset van az életben, amikor fontos egy ember kisugárzását figyelni. A gyermekvállalás során a szülész-nőgyógyász kiválasztása is ilyen esemény. Nem véletlen, hogy a hölgyek, ha édesanyákká szeretnének válni, akkor még alaposabban érdeklődnek barátnőktől, hogy tudnak-e jó szülész-nőgyógyászt ajánlani. Hiszen a szülővé váláskor még fontosabb lesz nemcsak a szakmai színvonal, de az emberbaráti és a lelki szempontok is. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy milyen orvos segíti át a nehéz pillanatokon a leendő édesanyát, és milyen útravalót tud adni a szülész-nőgyógyász mindkét szülőnek a várandósság idején és azt követően.
  • Ha már van néhány jelöltünk, mindenképpen kérjünk egy találkozási lehetőséget, ahol feltehetjük kérdéseinket. Ha egy budapesti szülész-nőgyógyásznál futószalagon történik a páciensek kezelése, akkor lehet, hogy rossz lóra tettünk. Jó nyomon járunk viszont, ha baráti és készséges attitűddel találkozunk, emellett pedig az orvos időt szán ránk és egészségügyi előéletünket is feltérképezi.
  • További bizakodásra ad okot, ha a szülész-nőgyógyász nem csak az egészségügyi állapotunkra kíváncsi, de biztos tudással kíván felvértezni bennünket a várandósság során várható testi és lelki élményekkel kapcsolatban.
  • Ha azt tapasztaljuk az egyes találkozások alkalmával, hogy nem kizárólag a fizikai tünetek és elváltozások nyomon követése fontos a szülész-nőgyógyász számára, hanem a lelki egyensúlyunk megőrzése is kiemelt szempont, akkor biztosak lehetünk abban, hogy jó szakembert találtunk, és nem érhet bennünket kellemetlen meglepetés életünk egyik legfontosabb eseményén.

Érdemes tehát rászánni az időt az orvos keresésre, hiszen a fenti szempontokkal bíró szülész-nőgyógyász a szülés gyönyörűséges, de embert próbáló feladata közben és után is a megfelelő szakértelemmel és empátiával közelít majd mind a kismamához, mind pedig a születendő gyermekhez, sőt a leendő édesapát sem kívánja kizárni ebből a fantasztikus élményből.

Scroll to Top

Kedves Pácienseink!

Dr. Joó József nőgyógyász szakorvosunknál Nőgyógyászati szűrővizsgálatunk Áprilisban 10% kedvezménnyel vehető igénybe!