Bőrgyógyászat

A bőr a legnagyobb szervünk, ami nap mint nap ki van téve számtalan környezeti hatásnak és kórokozónak. Bőrünk állapota tükrözi szervezetünk egészségi állapotát is, így abból akár a szervezet belső, kívülről láthatatlan folyamataira is következtethetünk. Ezért is ajánlott a rendszeres dermatológiai vizsgálat és konzultáció. Önt is várjuk bőrgyógyászati szakrendelésünkön, ahol tapasztalt dermatológus szakorvosaink diagnosztizálják és kezelik a bőrt érintő összes lehetséges problémát.

Bőrgyógyászat

Bőrgyógyászat  vizsgálata

A vizsgálat, mint minden szakterületen, itt is a kórelőzményének (anamnézisének) tisztázásával és felvételével történik, azaz részletesen átbeszéljük a tüneteket, elsősorban a bőrre vonatkozó, korábbi betegségeket. Fontos, ha vannak korábbi dokumentumai és laborleletei, azokat hozza magával a vizsgálatra, mert kollégáink számára hasznos információval szolgálhatnak.

Az anamnézis felvétele után az elváltozott bőrfelület, képlet vizsgálata következik. Amennyiben szükséges, egy speciális, belső világítással és nagyítóval ellátott eszközzel, az ún. dermatoszkóppal közelebbről is megvizsgáljuk a bőrt. 

Terápiák

Tapasztalt, nagy szakmai múlttal rendelkező bőrgyógyász szakorvosaink különböző gyógyszereket, krémeket, kenőcsöket, fürdető szereket, gombaölő tablettákat és allergia elleni készítményeket, valamint ha szükséges, antibiotikumot írnak fel. Amennyiben indokolt, laborvizsgálatra, illetve egyéb szakterületre, például belgyógyászatra is tovább irányítják, hogy más szervrendszerek érintettségét, betegségeit kizárják.

Leggyakoribb panaszok

A bőrgyógyászt leggyakrabban a körömgombával, pattanásos, seborrhoeás bőrrel, ekcémával, vírusos növedékekkel, anyajegy-elváltozásokkal, illetve allergiás tünetekkel keresik fel, de ezeken kívül még számtalan bőrproblémával érkezhetnek hozzá. Anyajegyeinket panaszmentes esetekben is évenkénti szűrővizsgálaton kell ellenőriztetni a dermatológussal, hiszen a kezdődő bőrrák időben történő felfedezése életet menthet!

Hogyan érkezzen a vizsgálatra?

Tiszta bőrfelülettel, körmökkel és hajjal. Az elváltozásra a vizsgálat előtt ne használjon semmit! Az általános bőrgyógyászati vizsgálat fájdalommentes. Az esetleges növedékek eltávolítása előtt, ha szükséges, érzéstelenítést alkalmazunk.

A hagyományos bőrgyógyászat területei:

  • anyajegy-, illetve bőrdaganat szűrés
  • gombás, bakteriális, vírusos eredetű betegségek tenyésztése és célzott kezelése
  • faggyúmirigy rendellenességek (akne, seborrhoea) kezelése
  • krónikus bőrbetegségek (atopia, csalánkiütések, ekcema, pikkelysömör) kezelése
  • fibromák, vírusos szemölcsök eltávolítása
  • különböző elváltozások szövettani mintavétele, szövettani feldolgozása
  • allergológiai vizsgálat (standard EC teszt, fogászati EC teszt) 

Szakemberek

Prof. dr. Farkas Beatrix

Prof. Dr. Farkas Beatrix

Bőrgyógyász, onkológus, immunológus szakorvos bőrtumorok diagnosztikája és kezelése, festékes anyajegyszűrés, hegek kezelése

Dr. Péch Zsófia Bőrgyógyász

Dr. Péch Zsófia

Bőr-nemigyógyász, kozmetológus szakorvos anyajegyszűrés, aknés bőr, psoriasis, seborrhoeas dermatitis

Scroll to Top

Kedves Pácienseink!

Dr. Joó József nőgyógyász szakorvosunknál Nőgyógyászati szűrővizsgálatunk Áprilisban 10% kedvezménnyel vehető igénybe!