UROLÓGIA

Urológiai szakrendelésünkön tapasztalt urológus szakorvosaink mindkét nemnél a vizeletkiválasztó rendszer (vesék, húgyutak, a húgyhólyag, húgycső, illetve férfiaknál a prosztata, herék, hímvessző stb.) zavarait, elváltozásait, betegségeit diagnosztizálják és kezelik, továbbá teljes körű szűrővizsgálatokkal is az Ön rendelkezésére állnak.

Urológia

Urológia szakrendelésen mire terjed ki a vizsgálat?

Első lépésként fontos az Ön anamnézisének felvétele, vagyis megismerni és feltérképezni az előzményeket, kórtörténetet, amely tartalmazza a családi anamnézist, illetve minden eddigi urológiai vizsgálati eredményt, kezelést, esetleg műtétet is.

A frissen ürített vizeletből tesztcsíkkal a gennysejtek, illetve a vörösvértestek is kimutathatók. A fizikális vizsgálat kiterjed az életfunkciókra, az urológiai szervek testfelszíni megtekintésére és ezek megtapintására. A női betegeknél – a szakmai szabályok betartása mellett -, a konzultáció fontos része a hüvely fizikális vizsgálata. A rendelkezésre álló ultrahang készülék hasi fejével – ha szükséges – a vesék láthatóvá tehetők és a telt hólyag vizsgálható. Fontos a vesében a kő, esetleges daganat vagy pangás észlelése, illetve a hólyagban ezeken kívül a visszamaradt vizeletmennyiség meghatározása.

Diagnosztikus húgycső katéterezés, melyhez a betegem felvilágosítás utáni írásbeli beleegyezése szükséges. A sebkötözés, illetve varratszedés is történhet a rendelőben.

Az eredmények dokumentálása mindig komputeres formában történik. Ha a betegség további vizsgálatokat és kezelést nem igényel, akkor tanácsadás vagy recept felírás következik.

Kiegészítő laborvizsgálatok elvégzésére lehetőség van a rendelőnkben is, azonban ha kiegészítő képi vizsgálat is szükséges, páciensemet a velünk szerződésben álló intézménybe irányítom. Ha sürgős fekvőbeteg osztályos beutalás szükséges, páciensemet beutalóval a megfelelő helyre irányítom. Előjegyzéses műtétnél a rendelőnk feladata a betegirányítás.  

És amiről nem szívesen beszélünk…

Az urológiai betegségek jelentős része az intim szférába tartozik. Hosszú múltja van annak, hogy ezeket a panaszokat a legtöbben szégyellik, és nem beszélnek róla még családon belül sem, nemhogy idegenek előtt. Éppen ezért nyugodt körülményekre, csendre és a külső világ kirekesztésére van szükség az urológiai tünetek feltárásához.

Különösen két betegségcsoport van, amelyről nem szívesen beszélünk: a férfiak pénisz merevedési zavara, míg a nőknél a vizelet inkontinenciája. Pedig mindkét betegség gyógyítható és ezzel egy időben az önbecsülés helyreállítható. Ehhez azonban szükséges a beteg őszintesége és az orvos empátiája.

Nem szégyen beszélni róla: férfi merevedési zavar

A férfiak merevedési zavara lehet pszichés gátlás következménye, ez inkább a fiatalabb korra jellemző, és lehet általános érbetegség része. A merevedés normális működése ugyanis csak úgy lehetséges, ha a férfi nemi hormonok szintje rendben van, és a kellő ingerhatás után a pénisz vérrel tud megtelni, ez adja feszülését, megkeményedését. Ha az erek rugalmassága romlik, ez a funkció károsodik. Sajnos az is a precíz orvosi megfigyelések közé tartozik, hogy a merevedési zavar után néhány évvel gyakrabban jelentkeznek más érbetegségek, mint a szívinfarktus, vagy az agyvérzés. Elterjedt ezért az a vélemény, hogy a merevedési zavar megelőzi az általános szív- és érbetegséget, vagyis a pénisz a „szív antennája”, jelzését komolyan kell vennünk.

A Budai Corvin Rendelő körülményei, a vizsgálati lehetőségek adottak a merevedési zavar kivizsgálására, a gyógykezelés megindítására és követésére.

Kényes női kérdés: inkontinencia

Legalább ilyen kényes kérdés a női inkontinencia. Először csak egy-két csepp vizeletvesztést jelent, köhögéskor, nevetéskor, sietős lépteknél, amelyet eleinte egy tisztasági betét is megold. A végleges megoldás halogatása azonban itt sem célravezető, jobb eredményt hoz, ha idejekorán kezeljük a bajt. Először tornával, életmód változtatással is megoldódnak a panaszok, később azonban már csak a műtét segít, de a beavatkozás nem megterhelő és hosszú évekre megoldja a problémát.

Lézeres inkontinencia kezelésünkről bővebben itt tájékozódhat

Ne halogassuk a szégyellnivaló betegségek feltárását és a megoldást! Ennek első lépése, ha telefonon bejelentkezik az urológiai szakrendelésemre.

Miért van szüksége urológusra?

  • Mert Ön fiatal, a riasztó statisztikai adatok pedig azt mutatják, hogy 20 és 40 év közötti korban jelentkezik a legnagyobb százalékban a hererák, amely korai diagnózisa életmentő, így véglegesen gyógyítható.
  • Mert az egészséges és jó szexuális élet fontos Önnek és az ezzel kapcsolatos legkisebb zavarnak is jelentősége lehet. Előfordulhat, hogy megválaszolatlan kérdései vannak furcsa testi tüneteiről és szakember segítségét szeretné.
  • Mert Ön középkorú, vannak kezelt és jól karbantartott betegségei és szeretné tudni, hogy ezek hogyan befolyásolják a férfiasságát, mit tehetne, hogy ennek megőrzése a legjobban sikerüljön.
  • Mert Ön már túl van a férfikor felén és prosztata betegségek fenyegetik, amely sajnos idehaza is népbetegség. Tudni szeretné, hogy panaszai az idősödő férfikor természetes velejárói, vagy valódi betegséget jelentenek. Ha egyáltalán nincs panasza, akkor milyen egy szűrővizsgálat, amellyel megelőzhető, illetve jól kezelhető a prosztata betegség.
  • Mert Ön egy vonzó külsejű nő és nem szeretné, ha vizelettartással, vagy vizeletürítéssel kapcsolatos problémái bármikor betét viselésére kényszerítenék.
  • Mert Ön akár férfi, akár nő, urológiai betegségben szenved, kezelésével meg van elégedve, de szívesen meghallgatná egy másik szakember véleményét, vajon a gyógyítása a legjobb úton halad-e.
  • Mert Ön elégedetlen beteg, aki végre megoldást szeretne urológiai problémájára. 

Szakemberek

Dr. Nagy Tivadar, urológus

Dr. Nagy Tivadar

Urológus szakorvos urológiai betegségek korai felismerése (UH diagnosztika), diagnosztikus vizsgálatok kezelésének megtervezése, daganatos-, köves-, prosztata betegségek, húgyúti funkcionális betegségek, gyulladások kezelése

Dr. Vrecenár László, urológus

Dr. Vrecenár László

Urológus szakorvos húgyúti kövesség, urológiai daganatos betegségek, vizeletürítési zavarok, férfi merevedési zavarok, urológiai ultrahangos vizsgálat, hólyagtükrözés, alsó húgyutak gyulladásos megbetegedése

Scroll to Top

Kedves Pácienseink!

Dr. Joó József nőgyógyász szakorvosunknál Nőgyógyászati szűrővizsgálatunk Áprilisban 10% kedvezménnyel vehető igénybe!